Pont olyan, mint a neve! Könnyed, franciás és nagyon finom reggeli a hosszú hétvégére.

Oeufs en cocotte - tojás tálkában
Hozzávalók: 6 tojás, 6 szál zöldspárga, 6 szál újhagyma, 10 levél medvehagyma + 2 levél a díszítéshez, 12 dkg camembert sajt, 12 szelet bacon, 3 szelet szögletes pirítós,
bors, 6 ek tejszín
6 darab szufléformát olajozzunk ki vékonyan, majd tegyük félre, amíg elkészítjük a belevalókat. A sütőt melegítsük elő 180 fokra. Egy serpenyőben pár csepp olajon megpirítunk 10 szelet bacont úgy, hogy előtte apró kis kockákra vágjuk őket. Amikor már szép pirosak, szedjük ki őket egy tálra, és a hátramaradt zsiradékban pároljuk meg az apróra vágott medvehagymát, újhagymát és a megpucolt, szintén apróra vágott zöldspárgát. Körülbelül 10 perc alatt megpárolódnak, ekkor öntsük vissza a pirított baconkockákat a serpenyőbe és forgassuk össze a zöldségekkel. Ezt a keveréket egyenlően elosztva szedjük bele a szuflétálkákba, majd borsozzuk őket ízlés szerint. A kerek camembert sajtot felvágjuk vékony (fél centis) szeletekre, majd összevágjuk kis kockákra, és ezt is a szuflétálkákba szórjuk a zöldséges-baconos finomságokra, egyenlően elosztva. Aztán a tojásokat egyenként üssük fel egy pohárba, és mindegyik tálkába tegyünk 1-1 nyers tojást, természetesen nagyon óvatosan öntsük át, nehogy a sárgája szétfolyjon. Hogy sütés közben ne égjen a tojás, mindegyik tetejére 1-1 evőkanál tejszínt is szedjünk. A szuflétálkákat helyezzük el egy tepsibe, majd a tálkák feléig öntsük fel a tepsit forró vízzel, és toljuk be az előmelegített sütőbe. Itt körülbelül 10 percig süssük. Akkor jó a tojás, ha a sárgája még kicsit lágy maradt. Amíg a tojásos finomság a sütőben sül, a maradék 2 szelet bacont 3-3 egyenlő kis darabkára vágjuk fel, és süssük tepsiben szép ropogós pirosra. Közben pirítsuk meg a kenyereket, és vágjuk össze a 2 levél medvehagymát, majd tálaláskor a szuflétálkákat ezekkel díszítjük. Ezt a finomságot akár előző este is el lehet készíteni, betoljuk a tálkákat a hűtőbe a zöldségekkel, sajttal és a baconnal, másnap reggel már csak a tojásokat ütjük rá, és mehet is a sütőbe. (A hűtőből érdemes hamarabb kivenni reggel, hogy kicsit akklimatizálódjon a sok baconos-zöldséges finomság, és persze maga a tálka, mielőtt betoljuk a plusz 180 fokba.) A hozzávalók az én saját kedvenceim, természetesen azt teszünk bele, amit csak akarunk: lehet félbevágott grillezett koktélparadicsomot, pármai sonkadarabkákat, füstölt lazacot, sprotnit, trappista sajtot - amit akár az oldalára is lehet tapasztani, szardellafilét, sült paprikát... egyszóval bármit, amit szeretünk! (Mindmegette)